Skip to content

Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés lehetséges? Lehetséges!

Miért kellett nekünk pont a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés az életünkbe?

Kisebb üzletet üzemeltetünk, virágokkal foglalkozunk már három évtizede. Ez egy nagyon izgalmas szakma a maga nyugodt módján. A növényekkel mindig sokat kell foglalkozni, de ha az ember szeretettel csinálja, akkor semmi sem lehetetlen. Ha gondoskodunk róluk, és néha beszélgetünk velük, megsimogatjuk a leveleiket, akkor sokkal jobban fejlődnek. Persze a megfelelő tápszerek és kiegészítők alkalmazása sem maradhat el, hiszen ezek is segítik a növény fejlődését. Hogy jön ide a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés? A természethez képest talán hátrányosabb helyzetben vannak a virágüzletben nevelt növények, ezek ezért különös figyelmet érdemelnek. Amikor meghívtak minket egy virágkiállításra, tudtuk, hogy nem szabad félvállról venni a dolgot, a legjobb kellett nekik, hiszen a kiállítás nem két percre volt, hanem az ország másik felén. Ráadásul nyáron, hiszen ilyenkor a legszebbek a növények. A nagyapám, aki már jópár éve benne van az üzletben, csak annyit mondott, hogy nekünk Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlésre lesz szükségünk. Nem tudtam pontosan mire gondol, szerintem minden hűtőkocsi egyforma, és az sem volt világos, miért kell nekünk éppen egyáltalán hűtőkocsi, de aztán türelmesen elmagyarázták nekem. Utána pedig minden zökkenőmentesen ment.

Ilyen a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés

A Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés logikus döntésnek tűnt, miután jobban megismertem a kocsit. Ez egy remek hűtőkocsi, amit a Határautónál béreltünk. A nagyapámnak is azért jött fel a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés ötlete, mert ő már korábban kipróbálta ezt az autót a cégnél, és nagyon meg volt vele elégedve. Rendelkezik például raktárvilágítással, ami nekünk fontos volt az eligazodás miatt, hiszen a virágok nem töltik ki az egész helyet, és egy kiállítási virágnak nem szabad semmiképpen nem letaposni egyetlen virágát sem, hiszen így veszít az értékéből. Az oldalajtónak köszönhetően könnyebben tudtunk bepakolni is az autóba, ez is egy előnye ennek a darabnak. A Mazda e 2200 hűtőkocsi bérléssel pénzt is spóroltunk, mert a határautónál jó áron lehet kölcsönözni, és spórolni mindenki szeret, ez tény. A raktárnak is megfelelő a mérete. Ugye a virágokat bajosabb szállítani, mint mondjuk egy rakás dobozt vagy bútort, úgyhogy nekünk a 310x170x190-es méret tűnt a leginkább tökéletesnek. A hűtés is megfelelőnek bizonyult, ami, mint megtudtam, nagyon fontos volt jelen esetben. A napon a legtöbb, ha nem az összes növény lekókadna, hiszen így nem konkrétan a napfény éri őket, hanem az autó forrósodik fel, hogyha nincsen hűtős része.

Miért érte meg a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés?

Nos, a helyzet nagyon egyszerű: bár szállítunk időnként növényeket, nincsen saját hűtőkocsink. Vehettünk volna már egyet az évek során, ez nem is kérdés, hiszen szállítunk és az anyagi keret is meglenne rá, mégsem döntöttünk a vásárlás mellett, és ennek számos oka van. Előszös is, a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérléssel sokkal jobban jártunk anyagilag, mintha lenne egy saját, de kihasználatlan hűtőkocsink. Ennek nem csak a megvételi ára lenne rendkívül sok, hanem maga a fenntartás is. Ha azt hisszük, hogy egy kis személygépkocsi megvásárlása és fenntartása sok pénz… Gondoljunk csak bele, hogy mennyivel több lehet egy hűtőkocsinál. De nem ez volt az egyetlen ok. Egyszerűen egy ekkora járművet nem is lehet hol tárolni egy magánszemélynek. Az olyan kocsi, ami pedig sokat áll, egy idő után tönkremegy. A szerelési költség megint csak plussz kiadás, így összességében még talán veszteséges is lehetett volna az üzletünk. Ezt senki nem akarja. Viszont a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlés alkalmazásával ezt a gondot kiküszöböltük. Így a kocsit nem csak nem nekünk kell az év többi részében állni, de nem ránk hárul például a szerviz díja, ami nagyon nagy segítség, hiszen ha ilyen hosszú útra indulunk, csakis olyan kocsival érdemes, amiről biztosan tudjuk, hogy jó állapotban van. Kényelmes, tiszta, biztonságos, minden és mindenki kényelmesen el is fért benne.

Ilyen volt a kiállítás a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérléssel

Szerencsére minden simán ment a kiállításon, és sok dicséretet kaptunk, amilyen jó állapotban voltak a növényeink. Mindenkit lenyűgöztek szerintem, mi pedig egy csomó új vásárlót szereztünk, mindez hála a Mazda e 2200 hűtőkocsi bérlésnek, hiszen emiatt volt olyan jó állapotban az összes növény. Ha valamilyen hűtésre szoruló terméket kell szállítanunk, például húst vagy növényeket, romlandó termékeket, akkor mindenképpen ajánlom ezt a kocsit, és a Határautót is, hiszen tőlük tudtuk bérelni éppen ezt a darabot, ami remekül elfér az utakon. Nekem nagyon kellemes csalódás volt a hűtőkocsi bérlés összességében, és szerintem másoknak is nagy segítség lehet, hogyha hasonló dilemmába kerülnek. Nem kell tartani a bérlés, a Határautó oldalán legalábbis biztosan nem, ők tényleg nagyon profin dolgoznak. Előre tudunk a honlapon választani az autók közül, így a választás már a személyes találkozó előtt megszülethet, és le is fixálhatjuk a bérlést, úgyhogy gyakorlatilag mindent el lehet intézni a legnagyobb nyugalommal és biztonsággal így.