Skip to content

Miért pont az eper?

Az eper a legfinomabb gyümölcs, ami most a legfinomabb az évben

Habár az eperszezon csupán néhány hetet ölel fel az évben, most éppen ebben a rövid időszakban vagyunk. Az eper az egyik legfinomabb és vizuális talán a leginkább étvágygerjesztő gyümölcs mind közül. Jellegzetes ízét mindenki jól ismeri, és számos előnyös hatással bír az emberi szervezetre is, ezért én mindenkinek ajánlani tudom a fogyasztását. Most azt fogjuk egy kicsit részletesebben megnézni, miért is érdemes éppen ezt az ételfajtát választani az elkövetkező néhány hétben.

Miért jó az eper fogyyasztás?

Kicsit hazabeszélek, bevallom, mert az én kedvenc ételem is az eper. Az íze édes ugyan, de nem túl édes, ami az olyan embereknek, mint én, akik a kissé semlegesebb ízskálát kedvelik a szélsőségek helyett, éppen ideális. Remek viszont azok számára is, akik igazi édesség-fanok. Sok embert láttam már, aki az epret porcukorral eszi például, az is isteni csemege, ugyanakkor csokoládéval fogyasztva teljesen új ízvilágot kapunk. Ajánlom hozzá kifejezetten az étcsokoládét, mert ez a kombó remekül kihozza a két különböző íz értékét. Ilyenkor érdemes gyümölcstortát és salátát is készíteni, hiszen tényleg csak néhány hét az, amíg ezt az értékes kis finomságot fogyasztani tudjuk az évben. A rövid termés-ideje miatt az értéke is felértékelődik, hiszen ilyenkor minden tényleg az eperről szól, és frissen ehetünk olyan édességeket, amelyek az év többi részében másik gyümölccsel vagy fagyasztott változattal készül. Én, bevallom, sajnálom egy kicsit bármilyen formában felhasználni az epret, mert ha már csak egy vaníliás, babapiskótás süteményt készítünk is belőle, nem az eper lesz az egyetlen íz, amit érezni lehet benne. Ezért én személy szerint csak magában szoktam ilyenkor fogyasztani, de azok, akik például télen is szeretnék ezt a finomságot élvezni, ajánlom a betakarítást lekvár vagy dzsem formájában.

Eper vásárlásra fel, de hol?

A kedvenc termelőimet tudom ajánlani. Itt mindig tudom, hogy jó minőségű epret fogok kapni. Más gyümölcsnél talán nem is annyira életbevágó, hogy honnan rendelünk, habár nem árt olyan termelőtől, akiben tényleg megbízunk, azonban ebben az esetben tényleg előnyös egy megbízható céget választanunk. Ez egy igen érzékeny gyümölcsfajta, ami hamar romlik, és az ára mellett erre igazán senki nem szeretné, hogy sor kerüljön. Ezért mindenképpen olyan helyet válasszunk, ahol magyar epret kapunk, ráadásul gyors szállítással és biztosítják a legjobb minőséget. Én ezt az oldalt ajánlom minden érdeklődőnek, remélem, megkönnyítettem a döntést, hiszen ezt a gyümölcsöt tényleg nehéz jó helyről beszerezni.

Milyen előnyei vannak az eper fogyasztásának?

Számos! Nem csak a legnépszerűbb bogyós gyümölcsről beszélhetünk, amikor az eperre gondolunk, de méltán a legnépszerűbb is. Az eper nagyon sok vitamint tartalmaz, még a saját ízvilágában is kiemelkedően sokat, ami nem csak finommá teszi a fogyasztását, de ezen kívül egészségessé is. A C-vitamin-tartalmuk miatt képesek az immunrendszer erősítésére, ami ilyenkor a meleg évszakokban különösen fontos. Ilyenkor lehetőségünk van a téli hideg hónapokra előre egy kicsit megerősíteni a testünket, hiszen akkor már sokkal kevesebb lehetőségünk adódik a vitaminok és ásványi anyagok természetes bevitelére, ugyanakkor később már nem is lenne rá idő, hogy ezt a védelmet megszerezzük, hiszen addigra lesz esedékes. Található még bennük a C-vitamin mellett jó nagy adag fitonutriens, emellett jód, kálium, mangán, biotin, B6-vitamin és magnézium is. Egyaránt fontos a csontjaink épsége miatt, az emésztőrendszeri szervek megfelelő működéséért, illetve a friss gondolkodáshoz és a jó látáshoz is elengedhetetlen. Magas antioxidáns-tartalommal is büszkélkedhet az eper, ezért mindenkinek ajánlom, aki szeretné frissen és fiatalon tartani a testét és az elméjét is. Nem csak kapszulák formájában vagy kenőcsökkel érdemes későbbre tolni az öregedési folyamatokat, hanem az ételeinkkel is, emellett pedig a legjobb, amit tehetünk, a folyamatos és nagy mennyiségű víz fogyasztása, azonban annak is bizonyos szabályai vannak. Nagy mennyiségben rövidebb idő alatt éppen az ellenkezőjére fordíthatjuk a hatását. Szóval csak módjával, viszont egész nap. Az eper is lédús gyümölcs, így nagyobb mennyiség fogyasztásával fedezi a napi folyadékbevitel egy részét. És még finomabb is, mint a tiszta víz. Egyébként hiába édes gyümölcs az eper, a kalóriatartalma igen alacsony, így nagyon sokat kellene ahhoz ennünk belőle, hogy káros hatással bírjon a szervezetre. Emellett pedig még a vércukorszint normalizálásához is hozzájárul, ami megint csak egy előnyös tulajdonsága. Hozzátenném, gyulladáscsökkentő, koleszterincsökkentő hatása is van. A sok-sok felsorolt előny után, már csak annyi kérdésem van azoktól, akik még mindig olvassák ezt a kis cikket, hogy miért is nem szereznek be belőle máris? Addig kell, amíg még nincs minden egyes szem elkapkodva.