Publikálta admin on május 19th, 2010 Kategória: Napenergia Címkék: megújuló energiák •
2 Comments
Az elkövetkező kormányzati ciklusban a megújuló energiák részarányának növelése a cél, az elsődleges feladat,
ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hagyományos energiaforrásokra ne lenne szükség – mondta Illés Zoltán.
A Fidesz szakpolitikusa, a leendő kormány vidékfejlesztési tárcájának környezet- és természetvédelmet,
valamint a vízügyet felügyelő államtitkár várományosa úgy fogalmazott: minden ország számára fontos az energiafüggőség csökkentése,
a saját energiaforrások feltárása, a realitás ugyanakkor más.
Nyilvánvalóan mindennek helye van a Nap alatt, a hagyományos energiáknak épp úgy, mint a megújulónak, ez utóbbiaknak a részaránya növekedhet – vélekedett a politikus.
Az elkövetkező időszakban bizton lehet arra számítani, hogy a megújuló energiák – Nap, geotermikus, szél, biomassza – terjedését a leendő kormány támogatja, mindenkit biztatok, hogy egy olyan területre fektethetnek be, amely ígéretes az elkövetkező évtizedekben, függetlenül a kormányzati ciklusoktól” – mondta Illés Zoltán.
idézet a stop.hu oldalról. forrás: MTI
Publikálta admin on április 13th, 2010 Kategória: Napelem, napkollektor Címkék: construma kiállítás, Napelem, Napenergia, napkollektor, napkollektor akció •
2 Comments
2010. április 14-én újra megnyitja kapuit a 29. Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás ahol mint minden évben a Codefon-Solar Kft. is képviselteti magát.
Tavalyi kiállításunk képekben
A kiállítás ideje alatt (2010.04.14-2010.04.19.)
58-1800-30-as napkollektor készpénzes vásárlás esetén 99.990 Ft+ÁFA/db áron elvihetõ.
A hazai legnagyobb építőipari szakkiállítás minden eddiginél nagyobb választékban vonultatja fel a környezetkímélő, energiatakarékos, alternatív energiahasznosító termékeket, eljárásokat. A kiállítás ezúttal is megtölti a teljes területet.
Látogasson el standukra (Pavilon: D szabad terület Stand: II1) és tekintse meg napkollektor és napelem termékválasztékunkat.
Szakmai tanácsokkal és jó hangulattal várjuk szeretettel!
Publikálta admin on április 8th, 2010 Kategória: Napelem Címkék: Napelem, napelemes repülőgép, Napenergia, napkollektor •
Hozzászólások kikapcsolva
Végrehajtotta első nagyobb tesztrepülését a Solar Impulse elnevezésű, teljes egészében napenergiával hajtott repülőgép prototípusa.
A 61 méter szárnyfesztávolságú – mely egy utasszállító repülőgépével vetekszik – gép tömege mindössze egy autóé (1500 kg), mert sárkányszerkezete kompozitanyagokból készült. Szárnyát napelemcellák borítják, ezek látják el energiával a négy villanymotort (sötétben akkumulátorokat használ majd). A tesztrepülés során a szokatlan szerkezetű gép aerodinamikai tulajdonságait vizsgálták, és a szimulációk után most a valóságban is kiderült, hogy képes a repülésre. Simán zajlott a felszállás és a landolás is. Az éjjeli próbákat az év vége felé tervezik. Ezután egy új gépet építenek, és 2012-ben szeretnék vele átrepülni az Atlanti-óceánt. Az egyik pilóta a hőlégballonos repülésről híres Bertrand Piccard lesz.
forrás: www.origo.hu
Publikálta admin on február 24th, 2010 Kategória: Napenergia Címkék: Napelem, Napenergia, napkollektor •
Hozzászólások kikapcsolva
A napenergia fogalma: a Nap által kibocsájtott fény energiája.
A folyamatos fejlődés és egyre nagyobb energia szükséglet már hosszú évek óta megköveteli, hogy mindennapi háztartásunkban, vállalkozásunkban napelemekkel, napkollektorokkal minél inkább hasznosítsuk, szélesebb körben alkalmazzuk a Nap által kínált ingyen energiát.
Teljes cikk